Az év legrövidebb nappala és a leghosszabb éjszakája…
.
Ma vagyunk a „legmélyebben”, innentől megint hosszabbodnak a nappalok.
Most nem a fény születéséről akarok írni, hiszen amikor kizárólag a fényre koncentrálunk, annak örülünk, hogy múlik a sötétség, akkor elkerülhetetlenül tagadjuk a sötétet, és ezzel együtt akár öntudatlanul is magát az állandó változást, a bennünk lévő „nemszeretem” részeket, valójában magát az életet.
Nyilván nem arra gondolok, hogy ne ünnepeljük a fényt, nagyon fontos ez a mérföldkő is az évkörben, csak az időnként túlcsordulni képes toxikus pozitivitást szeretném kivenni belőle.
Úgyhogy most inkább ennek a napnak a sámáni gyökereiről, a mindig jelenlévő örök ritmusról, hullámzásról vetek „papírra” pár gondolatot.
Sámáni gyökerek…
A különböző kulturális téli napforduló-ünnepségek mögöttes aspektusai mélyen a sámáni eredetben gyökereznek. A szajmok (lappok) és a szibériaiak, burjátok és altaji törzsek körében, amelyek mind a távoli északi éghajlaton élnek, a téli napforduló szertartásait övező sámáni gyakorlatokban egy nagyon közös motívum volt és van.
Az emberek ajándékokat visznek a sámánnak, a saját kultúrájuk természetének megfelelően kérésük teljesítésére, legyen az étel, szőrme vagy tűzifa, pénzérme, gondoskodás vagy réz.
A Sámán házának közepén vagy a közös házban felállítottak egy Szent Fát vagy a Felemelkedés Oszlopát, az Axis Mundit. Ez jelképezte, hogy a törzs kérései alapján a sámán elvégezhette a kis-halál folyamatot. Ebben a kis-halálban a sámán szándékosan halálközeli élménybe kerül, ami lehetővé teszi a sámán szellemének, hogy megszabaduljon a testétől, és elutazhasson az olyan birodalmakba és tartományokba, amelyek ebben az állapotban elérhetőek az ember számára. A rendelkezésre álló, az adott kultúrától függő eszközöket felhasználva a sámán mély transzba kerül, amely lehetővé teszi a szellemének, hogy szabadon szárnyaljon.
A sámán ekkor képes követni a Szent Fa által képviselt Szellemi Ösvényt, amely elvezeti őt a Sarkcsillaghoz, és onnan a kozmikus birodalmakba.Ennek a sámáni utazásnak több célja is van.
Egy kis mítosz-kozmológia…
A téli napforduló idején a nappalok a „sötétség mélyére süllyedtek”. Ebben a pillanatban azonban a Nap kezd visszatérni, és ezzel együtt a nappalok is hosszabbodni kezdenek. Ahogy a nappalok hosszabbodnak, több fény sugárzik a világba. A Föld és a Nap táncának ez a természetes ritmusa bennünk is működik. Ahogy a sötétségben rejtve maradt dolgok a nap nagyobb fényében kezdenek feltárulni, úgy kezdenek mindazok a dolgok, amelyeket hajlamosak vagyunk elrejteni a saját Belső Sötétségünkben, a nappalok meghosszabbodásával aktivitásba lépni, ahogy a sötétségben a föld alatt hagyott magok is elkezdenek kicsírázni és növekedni a felbukkanó fény hatására. A saját Lelkünk dinamikájának ezt a körforgását megtapasztalva nemzedékek nemzedékei vezették az ősi kultúrák embereit arra, hogy a természet ugyanazon mintáit használják fel arra, hogy hatékonyan kezeljék a fájdalom és szenvedés, a gyötrelem és trauma terheit, amelyek saját Lelkük Belső Sötétségében rejtőzködtek.
Elengedés, megbocsátás…
Az egyik legnagyobb teher, amit magunkkal cipelünk, az az öntudatlan neheztelés, hogy igazságtalanságot követtek el velünk szemben, vagy hogy tartoznak nekünk, és nem adták meg (legyen ez fizikai vagy más jellegű tartozás). A sérelmek megbocsátása, a megalázottság megbocsátása, a tartozások megbocsátása a szenvedésből a könnyebbségbe való felszabadulást hozza el. Ezért az újévnek ebben az időszakában, amelyet a Nap és a fény visszatérése kísér, szimbolikusan is fontos az újrakezdés lehetősége.
Ezt a lehetőséget őseink kihasználták, és most is élhetünk vele, ha az ősök bölcsességét követve, a téli napforduló szertartásain keresztül, elengedjük az elmúlt év terheit, hogy szabadon léphessünk az új évbe, és ahelyett, hogy ragaszkodunk ahhoz, ahogyan szeretnénk, hogy a dolgok legyenek, elfogadjuk, ahogyan vannak.
A hívás, az utazás és az ajándék…
Arra kérik a sámánt, hogy az ő nevükben haladjon át a Sötétség birodalmán – a Leghosszabb Éjszaka birodalmán, amely saját lelkük sötétségét képviseli.
A sámán magával viszi minden egyes személy lelkének terheit, és mindenki számára áldással tér vissza.
„Sámánként a Sarkcsillaghoz megyünk, amit a „Sas szívének” vagy a „Megtisztulás együttérző szívének” hívunk.
A Szent Fa tetejéről indulva a Fa felett ragyogó Csillaghoz érkezünk, a Sas szívébe utazunk, magunkkal visszük népünk minden egyes tagjának terheit.
Ahogyan kiengedjük őket a Megtisztulás együttérző szívébe, minden teher megtisztul, kiég belőle a szenvedés.
A Lélekesszenciákban elzárt életerő felszabadulása az, ami sámánként a Sas szívéből az Égi birodalomba repít minket a Tejút csillagösvénye mentén.”
Ott a sámán minden egyes személy nevében átveszi a rájuk váró, szimbólumként megjelenő ajándékot, amit ezután visszavisz a Sas Szívébe, ahol beleénekli az ajándékot annak a személynek a Lélekesszenciájába, akinek szánja. Ezután a sámán visszaviszi az újonnan regenerált Lélekesszenciát a Földre, és áldásként ajándékozza annak a személynek, akihez tartozik. Az Élet Fája ekkor szikrázik és ragyog minden egyes újraélesztett Lélek fényétől. A Fát fények ragyogják be, és a fa tövében lévő, a Lélek ajándékait szimbolizáló ajándékokat minden családtag megkapja.
A szertartások ereje…
A téli napforduló alkalmával végzett szertartások erőteljes átalakító hatással bírnak. Minden egyes résztvevő számára erőt adnak, hogy ráébredjenek saját, velük született szellemi ajándékaikra. Ezek az együttérzés és a felszabadulás szertartásai, az áldás, a jólét és a bőség szertartásai az elkövetkező évhez.
Aktuális programjainkat az Eseménynaptárban találod.